Közel 10 ezer autót hív vissza két hiba miatt a Tesla

Közel 10 ezer autót hív vissza két hiba miatt a Tesla

Ugyanazon a napon mind a két SUV-jára visszahívást jelentett be a Tesla. A hiba nem azonos, hiszen a Model Y esetében az első legőkaroknál találtak gyártási hibát, míg a Model X esetében a tetőn lévő díszítőelemek ragasztója mondhat fel, és eresztheti saját útjára az alkatrészeket.

A problémák szerencsére nem érintenek autók tízezreit, hiszen a Model X-ekből a 2015 szeptember 17 és 2016 július 31 között gyártott összesen valamivel több mint 9000 darab lehet érintett – amelyeket egytől egyig megvizsgál majd a Tesla, a Model Y-ból pedig csupán 437 példánynál áll fenn a hiba lehetősége.

A Model X esetében pontosabban a tetőn lévő, közvetlenül az első szélvédő mögött elhelyezett díszítőelem, illetve a két sólyomszárny-ajtó felső üvegje közötti kozmetikai elem a problémás. Az említett modelleknél ugyanis ezek ragasztása meggyengülhet, ami legszerencsésebb esetben csak a kabinban generál zajt, rosszabb esetben pedig lerepülhetnek a kasztni díszei, ezzel veszélyeztetve a többi közlekedőt. A Tesla egyébként nem tud olyan esetről, amikor a hiba balesetet okozott volna.

A Model 3-nál az első felfüggesztésnél találtak egy gyártási hibát. Kiderült ugyanis, hogy az első felső lengőkarnál túl gyengén húzzák meg az egyik csavart, amely kilazulása miatt idővel a lengőkar elválhat a tengelycsonktól. A Model Y-ok kezelhetősége emiatt jelentősen romlik, ami balesetveszélyes, ezért mindenképp cselekednie kellett a Teslának. Szerencsére ebben az esetben sem tud olyan esetről a Tesla, amikor a hiba balesetet okozott volna.

Az amerikai gyártó hamarosan felveszi a kapcsolatot az összes érintett autótulajdonossal, hogy időpontot egyeztessenek a lehetséges hibák kiszűrésére.